Indul a prepaid kártyák versenye Magyarországon: itt a Festipay Prepaid MasterCard

2016.07.18. 08:00 | Hírek

A versenyt mi sem mutatja jobban, minthogy 2016. július 7-én harmadszor jelentették be az első prepaid bankkártya indulását Magyarországon, de sebaj, helyre tesszük a dolgokat. Ha elolvassa ezt a cikksorozatot, úgy állhat fel a karosszékből, hogy mindent tud a prepaid kártyákról, köztük azt is, hogy mikor van szüksége egy igazán jó prepaid kártyára és melyek közül választhat.

  • Ez egy két részes cikksorozat első cikke. A második cikket, mely a hazai piacon jelenleg kapható prepaid kártyákat hasonlítja össze, az érintett szereplőkkel történt konzultációt követően publikáljuk.

Gyorstalpaló prepaid-képbehozó azoknak, akik sietnek


Cikkünk elején rögtön lecsapunk a lényegre. Akit a további részletek is érdekelnek, azoknak érdemes elolvasniuk a további fejezeteket, illetve a cikksorozat folytatását is.

A prepaid kártyát talán úgy lehet a legjobban megérteni, hogy ugyanazokon a helyeken és ugyanúgy alkalmas bankkártyás vásárlásra és készpénzfelvételre, mint a hagyományos bankkártya, csak a hozzájutása tér el (mondhatni forradalmian) egy hagyományos bankkártyától. Egy prepaid kártya olyan, mint mondjuk egy áruházi ajándékkártya, tehát bankkártyával vagy készpénzzel megvásárolunk egy ilyen kártyát személyes azonosítás, szerződéskötés vagy bankszámla nélkül egy értékesítő ponton, vagy ugyanilyen egyszerűséggel megigényeljük az interneten és kézhezvételkor már hagyományos bankkártyaként használhatjuk is a rátöltött pénz erejéig. Ha elfogy az egyenleg, akkor egyszerűen újratöltjük (vagy eldobjuk, hiszen tartozást nem keletkeztet). Ha újratöltjük, akkor előbb-utóbb elérünk egy olyan határt, amikor itt is be kell magunkat azonosítani a pénzmosási előírások miatt, de még ekkor sem kell bemenni sehová, elegendő a lefényképezett vagy beszkennelt dokumentumainkat egy weblapon feltölteni és máris használhatjuk tovább a prepaid kártyát.

Mindebből következik, hogy a prepaid kártya, noha ugyanolyan bankkártya, mint a hagyományos bankkártyánk, mégis tök más dolgokra (is) használható. Például ajándékozhatunk vele pénzt anélkül, hogy utána törődni kellene a kártya sorsával (ellentétben egy saját nevünkön lévő, bankszámla alapú bankkártya átadásával, amely ráadásul még szabálytalan is). Adhatunk vele kontrollált pénzt a csemeténknek zsebpénz ellátás céljából, sőt bármikor utána is tölthetjük, ha elfogyott. De saját magunknak is remekül használhatjuk, ha bizonyos költéseinket kontrollálni vagy elkülöníteni akarjuk, például ha félünk interneten megadni a hagyományos kártyaszámunkat, mert az egész bankszámlánk mögötte van, akkor feltöltünk egy prepaid kártyát és erről legfeljebb annyit vihetnek el, amennyit rátöltöttünk, a bankszámlánkhoz pedig senki sem fog hozzáférni. Ugyanígy megteszi egy prepaid kártya a nyaralásra elkülönített pénz használatakor (utazási kártya funkció), de a hagyományos bankkártyához hasonlóan akár még erre is kérhetjük a jövedelmünket vagy nyugdíjunkat is, noha hagyományos bankszámla nem áll mögötte.

Ráadásul, mivel a prepaid kártya rendszerek újak, ezért általában azonnal lehet két prepaid kártya között pénzt is küldeni (azonos pénzügyi szolgáltatón belül), még hétvégén is, illetve mivel ezek a kártyák nem ismernek országhatárokat, így a pénzküldéskor az is mindegy, hogy a másik kártya éppen melyik országban van, a pénzküldés díja vagy a készpénzfelvételi díj mindig ugyanannyi, nincs saját ATM, idegen ATM és külföldi ATM megkülönböztetés. A külföldön kibocsátott prepaid kártya hazai használata során még pénzügyi tranzakciós illetéket sem kell fizetni.

Végül: az e-pénz alapú prepaid kártya mögötti egyenleg nem 100 ezer euróig, hanem 100 százalékig biztosítva van bankcsőd ellen, és a prepaid kártya mögötti pénzre sem a végrehajtó, sem az adóhivatal nem teheti rá a kezét.

Ez a prepaid kártya lényege. A további részletek közt - a sajtóbeszámolók közül a legrészletesebben - foglalkozunk a sajtótájékoztatón elhangzottakkal és kitérünk arra is, hogy akkor most pontosan kié is az első hazai kibocsátású prepaid bankkártya joga?


Mi hangzott el a Festipay Prepaid MasterCard kártyát bemutató sajtótájékoztatón?


A sajtótájékoztató képe a Balaton Sound fesztivál helyszínén

Szendrei Szabolcs, a MasterCard termékértékesítési vezetője azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy a MasterCardnál elkötelezettek az iránt, hogy az új fizetési technológiákat Magyarországra hozzák. Már eddig is hazánkba hozták az érintéses fizetést, támogatták a mobiltelefonhoz köthető kártyaelfogadó terminálok megjelenését és a magyarországi mobilfizetés beindulását is.

Ma egy újabb mérföldkőhöz érkeztek. 2016 egy nagyon fontos év - fogalmazott a termékértékesítési vezető -, hiszen ez az első magyarországi prepaid kártya indulásának éve. Bár a világon 1980-ban már debütált a prepaid kártya, Magyarországon sokáig nem tudott megjelenni. Mostanra azonban a környezet kedvező irányba változott ehhez.

Mit is jelent a prepaid kártya? Ez egy kényelmes fizetőeszköz, amelyhez könnyű hozzájutni. Nagyon sokféle feltöltési lehetősége érhető el, hiszen érkezhet rá pénz a klasszikus átutalással, másik bankkártyáról egy szerződött partnernél vagy postán, készpénzbefizetéssel több bankfiókhálózatban vagy szerződött partnernél, illetve postán, emellett ATM-nél vagy kioszkból is feltölthető, sőt mobilappon keresztül vagy internetes felületen keresztül is. Érkezhet rá pénz továbbá a családon belül vagy a barátoktól másik prepaid kártyáról, jöhet rá szociális juttatás, munkabér vagy külföldi átutalás is. Az interneten lehet követni az egyenleget és a tranzakció történetet. Felhasználása azonos a megszokott betéti vagy hitelkártyáéval, így használható kártyás fizetésre, beleértve az internetet is, aztán ugyanúgy fizethetünk vele érintéssel is a POS terminálokon, vagy vásárolhatunk vele külföldön, feltölthetjük vele a mobilunkat, fizethetünk vele háztartási számlát, továbbá természetesen készpénzt is vehetünk fel egy ATM-ből az egyenleg erejéig. Ezek mellett azonban új funkció, hogy a pénzküldés is elérhető vele két prepaid kártya között, így a családnak, barátoknak is tudjuk vele a tartozásainkat vagy a zsebpénzt rendezni.

Ajándékkártyaként is jól funkcionál, akár név nélkül is, különböző összegekben. Még egy újságosnál is leemelhetjük a polcról és azonnal minden MasterCard elfogadóhelyen használhatjuk. Az utazás során fontos, hogy kontrollálni tudjuk a pénzünket, s az is, hogy a pénz biztonságban van. Egyes konstrukcióknál akár többfajta devizában, más konstrukcióknál pedig fix átváltási árfolyammal is használhatjuk a prepaid kártyát, akár 5-6 devizanem közt is.

Fesztiválokon az érintéses fizetési funkciót is használhatjuk vele, a fesztiválon megmaradt összeg pedig máshol elkölthető vagy visszatérő fesztivállátogatóként tovább is felhasználható.

De a gyerekeknél is el lehet kezdeni tanítani őket a pénzkezelésre a prepaid kártyával, mely a mobilapplikációval menedzselhető, nyomon követhető, limitálható, mindez a készpénzzel nem lehetséges.

Internetes vásárláskor elkülönített egyenlegről költhetünk vele, akár anonim módon is hozzájutva a kártyához.

Szendrei Szabolcs előadásában bemutatta a prepaid kártya feltöltési költséghatárok alapján szétbontott csoportosítását, melyet az alábbi táblázat szemléltet:

éves feltöltési összeghatár vásárlás bárhol készpénz-felvétel Magyar-országon készpénz-felvétel külföldön újratölthető név megjelenhet ügyfél azonosítás felhasználási terület
65.000 Ft igen nem nem nem nem azonosítás nélküli (anonim) ajándékkártya, fesztivál, más egyszeri alkalom
650.000 Ft igen igen nem igen igen könnyített azonosítás (név, cím, születési dátum feljegyzése) zsebpénz, internet, utazás, több fesztivál
nincs korlát igen igen igen igen igen teljes azonosítás (személyazonosító okmány másolata) rendszeres beérkező nagy összegek elköltése, mint munkabér, segélyek, hazautalás külföldről

A prepaid kártya igényléshez nem kell bankfiókba menni, vagy bankszámlát nyitni. Interneten vagy banktól független ponton is lehetséges az igénylése. Ha csak ajándékkártyának vásároljuk meg, nem is szükséges az azonosítás. 65 ezertől 650 ezer forintig terjedő feltöltés esetén regisztrálni kell a legfontosabb személyes adatokat, 650 ezer forint felett pedig a személyi igazolvány másolatát is fel kell feltölteni a kártya kibocsátójához az interneten vagy egy mobilapplikáción keresztül. Mindez akár egy karosszékből is elvégezhető, tehát otthon vagy a munkahelyen is pár perc alatt igényelhető egy prepaid kártya, szemben a hagyományossal. Az igénylés úgynevezett távolsági szerződéssel is történhet az interneten, mobilapplikáción keresztül vagy akár egy fizikai értékesítői hálózatban, ami nem is kell, hogy bank legyen. Ez lehet egy posta vagy egy kiskereskedelmi hálózat is, de kérhető a postázása a weboldalon, és akár egy hostessnél is megvásárolható egy fesztiválon. A kártya ezt követően a mai modern technológiákkal élve használható mobilapplikáción, webes felületen vagy telefonos ügyfélszolgálaton keresztül. Ahogy Szendrei Szabolcs előadása végén fogalmazott, ez az első hazai kibocsátású lakossági prepaid kártya.

Szendrei Szabolcs általános prepaid kártyáról tartott előadása után Márki László, a Festipay Zrt. vezérigazgatója már a konkrét Festipay kártyáról beszélt a  sajtótájékoztatón. A vezérigazgató szerint a legfontosabb, hogy ez az első olyan kártya, mely készpénzzel, bankkártyával megvásárolható a lakosság számára és heti 7x24 órában feltölthető 170 OMV benzinkútnál. A Festipay folyamatosan keresi azokat az utakat, hogy minél kényelmesebben költhessenek a fesztiválozók, és cél, hogy kezeljék a fesztiválok után megmaradó pénzegyenleget is. A prepaid kártyában a legsztenderdebb, legkényelmesebb megoldást találták meg, hiszen bárhol a világban, ahol MasterCardot fogadnak el, ez a kártya használható, így fesztiválon és fesztiválon kívül is. A kártya első kibocsátása és hozzáférése a Sziget Fesztiválon lesz, ott lehet tehát a leghamarabb hozzájutni majd. A sajtótájékoztató napjától, azaz 2016. július 7-eta elérhető a http://getaprepaid.hu és a http://getaprepaid.com előregisztráció, majd néhány napon belül konkrét kártya feltöltésre is használható lesz. Aki augusztus elejéig regisztrál, az a Szigeten át is veheti majd a kártyáját. Ezen kívül a Szigeten lesz feltöltő és kibocsátó pont is, ahol instant módon megvásárolható és feltölthető lesz a Festipay kártya azonosítás nélkül is. A Festipay Prepaid MasterCard mindhárom azonosítási szinten elérhető lesz, de aki rögtön akarja használni a kártyáját, és semmilyen adatot nem akar megadni, az 65 ezer forintig rögtön feltöltheti és el is tudja költeni akár ott a fesztiválon, akár kint a városban. Az első kibocsátási hullámban 5.000 példányban készül el a kártya, és reményeik szerint el is fogják tudni adni. Ezt követően a további kártyák pótlása néhány hét múlva érkeznek majd. A jövőben további konfigurációjú kártyákat fognak kibocsátani, Magyarországon és Magyarországon kívül is. A Festipay kártya forint alapú, forinttal tölthető, forinttal vásárolható, és minden külföldi fesztiválozónak is ajánlják, aki a fesztiválok miatt jön Magyarországra, hiszen nincs átváltási veszteség.

Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője ezután a Sziget Fesztivál kapcsán beszélt a Festipay kártyáról. Az ügyvezető szerint fontos az innováció, fontos, hogy a közönség előtt mennyire tud innovatív és trendi lenni a Sziget, hiszen mindenki azt keresi, ami a többi fesztiválnál nincs. Lehet, hogy később megjelenik a többieknél is, de a szervezők számára fontos ebben a versenyben, hogy náluk volt először. Ilyen volt a fesztiválkártya is és most ilyen ez a prepaid kártya is. A prepaid kártyával volt törvényi probléma eddig, de ez most elhárult, így már lehetséges az azonosítás nélküli kibocsátás. A Sziget Fesztiválon eddig a fesztiválkártyával vagy hagyományos érintőkártyával (PayPass vagy payWave bankkártyával) is lehetett fizetni. Gerendai Károly szerint mindkettőnek van előnye és hátránya. A sima fesztiválkártya megmaradó egyenlege nem használható máshol, vissza kell váltani vagy elbukja a birtokosa. Előnye viszont, hogy legfeljebb csak annyi pénzt bukik vele, amennyit feltöltött rá. A klasszikus érintőkártyák mögött viszont ott a teljes bankszámla, ami kényelmes, hiszen nem kell töltögetni, viszont ha valaki ellopja, vagy birtokosa elveszíti, akkor a teljes bankszámlája mögötte áll. A prepaid kártya egyszerre oldja meg ezt a két problémát, hiszen csak annyi pénz van rajta, amennyit rátöltött a birtokosa, így ha elhagyja, akkor nem férnek hozzá a bankszámlához. A megmaradó egyenleg viszont elkölthető vagy fel lehet venni a pénzt az automatákból. A kártya a karszalagba is betehető lesz később, így még egyszerűbb lesz a használata.

A sajtótájékoztatón a Bankkártya.hu kérdésére elhangzott, hogy az egyenleget vissza lehet kapni ATM-ben, mert a Festipay Prepaid MasterCard az aktiválás után teljes értékű kártyaként működik. Arra a kérdésre pedig, hogy a Szendrei Szabolcs által általánosságokban bemutatott sokrétű feltöltési lehetőségek közül a Festipay konkrétan milyen feltöltésekkel tölthető, Márki László azt válaszolta, hogy gyakorlatilag mindegyikkel. Átutalással, bankkártyával a weboldalon keresztül, az OMV kútjainál bankkártyával és készpénzzel tölthető fel. Ezek már készen vannak, a Sziget Fesztiválra elérhetőek lesznek. Ezen kívül további 4-5 féle feltöltési pont hálózatot fognak kiépíteni Magyarországon. Ezeken az összes olyan szolgáltató kártyáját fel lehet majd tölteni, amelyik hasonló prepaid rendszert működtet, nem csak a Festipay kártyát, először csak a Festipay kártya feltöltése lesz elérhető ezeken a pontokon.

Egy másik újságírói kérdésre válaszolva Márki László elmondta, hogy a Festipay Prepaid MasterCard kártya díja két évre 3900 Ft, e mellé 626 Ft havidíj társul. A vezérigazgató úgy nyilatkozott, hogy más prepaid termékhez képest versenyképesek, de a bankkártyákhoz képest is versenyképesek, így a bankszámlákkal versenyeznek. A megoldásuk kényelmes, gyors és hiánypótló. A kártya hazai kibocsátású, de jogilag a Prepaid Financial Services pénzügyi szolgáltató bocsátja ki a kártyát, amelynek több mint 170 prepaid programja van Európában. A Festipay az egyik partner ezek közül.

Először a Sziget Fesztiválon, majd az utána jövő fesztiválok mindegyikén lehetővé teszik a Festipay Prepaid MasterCard elérését, a weboldalon pedig a fesztiváloktól függetlenül, bármikor igényelhető lesz. A kártyát ilyenkor postán kiküldik majd. A kártya később a feltöltő partnereknél is megvásárolható lesz, várhatóan még karácsony előtt. Márki László végül bemutatta az újságíróknak Nagy Zoltánt, aki a Festipay projektmenedzsere, egyben a prepaid kártya programmenedzsere is a cégnél.


Megy a harc az elsőségért


A Festipay úgy hirdette meg prepaid kártya termékét, hogy ez az első hazai kibocsátású prepaid bankkártya Magyarországon. Ez azonban nem igaz. A prepaid kártyapiacon két első kibocsátó van Magyarországon: az egyik az OTP Bank, a másik pedig a neve ellenére hazai kötődésű Peak Financial Services. A Festipay és a Peak kártyáját ugyanis egyaránt külföldi bank bocsátja ki jogilag, így egyik sem "hazaibb" a másiknál.

De lássuk röviden a prepaid kártya hazai történetét!

Az első prepaid kártyát még 2002-ben bocsátotta ki az OTP Bank Meglepetés Kártya néven, és cégek számára még ma is elérhető ez a termék:
http://www.bankkartya.hu/hirkategoria/hirek/cikk/1053-meglepets-krtyk-az-otp-banktl

Később (2010-ben) az OTP kibocsátott egy csak pécsiek számára igényelhető prepaid kártyát is, ez magánszemélyek számára igényelhető mind a mai napig is:
http://www.bankkartya.hu/hirkategoria/hirek/cikk/8496-pcsieknek-prepaid-paypass-krtya-az-otp-banktl

Aztán 2009-től járt nálunk másfél évre az Arena Plaza prepaid kártyája is:
http://www.bankkartya.hu/hirkategoria/hirek/cikk/7859-jdonsgokat-hozott-magyarorszgra-az-arna-plaza-mastercard-krtya

Ezek tehát már mind prepaid kártyák voltak a magyar piacon, azonban egyik sem volt e-pénz alapú, tehát nem rendelkezett azzal a könnyített igénylési lehetőséggel, amiről a cikkünk elején írtunk.

Az első ilyen, tehát e-pénz alapú kártyát a Peak Financial Services hozta el Magyarországra, melyről mi is beszámoltunk:
http://www.bankkartya.hu/hirkategoria/hirek/cikk/minden-engedelyt-megkapott-kartyaszolgaltatasaira-a-peak-financial-services

Ezért nem véletlen, hogy a Peak gyors sajtócikkben reagált az elsőséget illetően:
http://www.bankkartya.hu/hirkategoria/hirek/cikk/a-cashcard-udvozli-a-frissen-piacra-lepo-festipay-prepaid-cardot

Az első prepaid kártyát tehát az OTP Bank, az első korszerű, e-pénz alapú, mai értelemben vett prepaid kártyát pedig a Peak Financial Services hozta el Magyarországra.

A Festipay sajtóközleménye a Festipay Prepaid MasterCard kibocsátásról

A képen Szendrei Szabolcs, Márki László és Gerendai Károly

A Sziget Fesztiválon debütál a Festipay Prepaid kártya, amely minden MasterCard elfogadóhelyen és online vásárlások során is használható lesz. A hazai lakosság kétharmada - a MasterCard felmérése szerint - kifejezetten nyitott az olyan bankfüggetlen, gyorsan és könnyen hozzáférhető prepaid fizetési megoldások iránt, amelyek segítik költéseik kontrollálását.

Limitált kiadású Festipay Prepaid kártya elindulását jelentette be a Festipay, a MasterCard és a Sziget Kft. a Balaton Soundon. A MasterCard kutatása alapján a magyar felhasználók szívesen használnák a mindennapi költéseik során az előre fizetett kártyát. A prepaid egyik legnagyobb előnye, hogy tulajdonosa folyamatosan kontrollálni tudja kiadásait, hiszen a kártya csak az előre rátöltött összeg erejéig használható. Épp ezért online vásárláskor is nagy biztonságot nyújt. A bankfüggetlen kártya igénylése egyszerű és gyors, nem szükséges hozzá folyószámlát nyitni. (A kutatást a MasterCard Europe megbízásából az Ipsos Marketing végezte hat európai országban (Hollandia, Belgium, Spanyolország, Lengyelország, Törökország, Magyarország) 2014-ben 2 400 fő részvételével, amelyből a magyarországi minta 400 fős.)

A Festipay Prepaid kártyához ügyfél-azonosítással és azonosítás nélkül is hozzá lehet jutni. Ha az értékesítéskor a kártyabirtokos nem adja meg az adatait, akkor a kártya legfeljebb 150 EUR-ig (kb. 47 ezer forint) tölthető fel, és nem tölthető újra. Aki szeretné a kártyát újratölteni, illetve nagyobb összegig használni, adatai megadásával – könnyített vagy teljes ügyfél-azonosítással – bármikor regisztrálhatja a kártyáját. Könnyített ügyfél-azonosítás esetében a nevet, születési dátumot, lakcímet és elérhetőségeket kell megadni, ezt követően a kártyabirtokos egy évben legfeljebb 2500 EUR-ig (kb. 790 ezer forint) tudja feltölteni a kártyát, a feltöltést készpénzzel, bankkártyával és hitelkártyával, vagy akár utalással is megteheti. Aki pedig él a teljes ügyfél-azonosítás lehetőségével és feltölti a személyigazolvány és lakcímkártyájának akár okostelefonjával lefényképezett másolatát, évi 15000 EUR-ig (4,7 millió forint) tudja használni a kártyáját, illetve elérhető válik a Festipay Prepaid kártyák közötti valós idejű pénzküldés is.

Ez az első olyan prepaid kártya Magyarországon, amelyet készpénzzel is fel lehet tölteni; erre első alkalommal a Sziget Fesztiválon lesz lehetőség. A Festipay Zrt. - az országban elsőként - egy prepaid készpénzes feltöltőhálózat kiépítésén is dolgozik, melynek első állomása az OMV több mint 170 töltőállomásból álló teljes hazai kúthálózata. A prepaid kártya feltölthető továbbá banki átutalással, bankkártyával, SMS-ben, illetve a kártyák közötti valós idejű pénzküldéssel.

A Festipay Prepaid kártya kibocsátója a Prepaid Financial Services Limited (PFS), amely a kártya mögötti elektronikuspénz és a MasterCard logójú kártya kibocsátásáért felel. Ezt a tevékenységét a PFS a brit felügyelet (Financial Conduct Authority) engedélye alapján végzi.

Élen járnak a fesztiválok

Az innovatív fizetési megoldások terjedése fesztiválkörnyezetben a leggyorsabb, így nem véletlen, hogy Magyarországon elsőként idén a Sziget Fesztiválon lesz majd kiváltható a Festipay Prepaid kártya, amelyre 2016. július 7-től lehet előregisztrálni a www.getaprepaid.com oldalon.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Sziget Kft. évről-évre számos újdonságot vezet be a fesztiválpiacon. Az innovatív fizetési megoldások fesztiválkörnyezetben való alkalmazása fontos küldetésünk. A fesztiváljainkon évről-évre dinamikusan nő azon látogatók száma, akik bankkártyájukat használják fizetésre, illetve a fesztivál kártyájuk feltöltésére. A Festipay Prepaid MasterCard egy olyan újfajta fizetési mód, amely fesztiválkörnyezetben és a mindennapokban egyaránt használható. Külön öröm számunkra, hogy, a „Sziget” életérzés köszön vissza az egyedi kártya arculaton”– mondta el Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója.

A Festipay várakozásai szerint idén akár a 7 milliót is elérheti a készpénzmentes tranzakciók száma a fesztiválokon, ami a tavalyi 5,5 millióhoz képest 27%-os növekedést jelent.

„Tapasztalatunk szerint fesztiválkörnyezetben nagyon jól működik az előre feltöltött kártya, hiszen a költések egyszerűen menedzselhetők. Ezért is kerestük azokat a lehetőségeket, amelyek ugyanezt a kényelmet nyújtják a fesztiválon kívül is; erre a legjobb megoldást a MasterCard prepaid terméke nyújtotta. A kibocsátó PFS-re pedig azért esett a választás, mert az egyik legnagyobb piaci tapasztalattal rendelkező vállalat és az EU-n belül széles feltöltői hálózatuk van. A MasterCard és a PFS együttműködés révén egy széles körben, itthon és külföldön is használható prepaid szolgáltatást teszünk elérhetővé, amelynek az igénylése és a használata is gyors és egyszerű. A Festipay Prepaid kártya piaci bevezetését a legnagyobb, és a készpénzmentes fizetés tekintetében élen járó Sziget Fesztiválra időzítettük. A kártyával a Szigeten lehet először fizetni, de ez csak az első lépés, hiszen a kártya a fesztiválszezon után, a mindennapokban is jelentősen egyszerűsíti és biztonságossá teszi majd a fizetést” – magyarázta Márki László, a Festipay vezérigazgatója.

A magyarok kétharmada nyitott a prepaid iránt

A Festipay Prepaid kártya valamennyi MasterCard elfogadóhelyen működik majd, és a regisztrált kártyákkal lehetőség lesz ATM-ből készpénzfelvételre. A társaság nemzetközi kutatása alapján itthon is van igény az új típusú kártyákra: a felmérés magyar válaszadóinak 61%-a nyilatkozott úgy, hogy használna prepaid kártyát a mindennapos vásárlásokhoz. A prepaid kártya egyaránt praktikus azoknak, akik könnyen, gyorsan, bankfüggetlen módon szeretnének bankkártyához jutni, vagy azoknak, akik internetes vásárlás, online játék során kívánják pénzüket biztonságban tudni. A költéseiket tudatosan kezelők számára is jól működő eszköz és ajándékkártyaként is adható. Az előre fizetett kártyát a szülők a gyerekeiknek is átadhatják, így a zsebpénz felhasználása jobban ellenőrizhető, a külföldön dolgozóknak pedig pénzküldési lehetőséget biztosít az új termék.

„Nagy öröm számunkra, hogy részt vehetünk az első hazai kibocsátású lakossági prepaid kártya bevezetésében. Az előre fizetett kártyák megjelenésével számos új lehetőség is érkezik Magyarországra, hiszen megannyi módja van a termék felhasználásának. A kártyához egyszerűen, könnyített ügyfél-azonosítással lehet hozzájutni, és jól használható például online vásárlásra, de a gyerekek is kaphatják ilyen kártyán a zsebpénzt. Sőt, sok országban van már arra példa, hogy a szociális juttatásokat nem a postás viszi ki, hanem előre fizetett kártyán adják oda. Így lerövidül a pénzkiosztás folyamata, ezáltal kevesebb a hibalehetőség. Csökkennek a pénzkezelés költségei is, nő a biztonság, és a hamis bankjegyek kockázata sem merül fel” - mondta Eölyüs Endre, a MasterCard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

Azok, akik augusztus 1-ig előregisztrálnak, exkluzív, névre szóló kártyát kapnak. A Szigeten lévő Prepaid Pontokon pedig természetesen azok is hozzájuthatnak a kártyához, akik korábban nem regisztráltak.


Folytatjuk: íme a hazai piacon kapható prepaid kártyák!


Két részes cikksorozatunk második részében a piacon jelenleg kapható prepaid kártyákat fogjuk áttekinteni. A cikk megjelenése az érintett szereplőkkel történt konzultáció után várható. Ezért a cikksorozat folytatásának elolvasásához kérjük térjen vissza később ugyanerre a cikkre, ahol a cikk elején és végén közölni fogjuk a második cikk linkjét.

Köszönjük a türelmét!

Vissza a cikkekhez

Keresés

Bank szerinti cikk szűrés

Bankkártya klub

 Email:
 Jelszó:
Elfelejtett jelszó