Görkorcsolyás ügyfelek

2000.09.12. 06:00 | Sajtószemle
A lakossági üzletág fejlesztése egy évtizede a keleti régió legígéretesebb befektetése, a növekedésre a dinamikus szó enyhének tűnhet. Magyarországon az elmúlt időszakban minden évben durván tíz százalékkal gyarapodott a hazai bankok ügyfélköre, a statisztika szerint a felnőttek hetven százaléka vallja magát valamelyik pénzintézet partnerének, ezen belül pedig a fiatalok körében terjed leggyorsabban a bankolás szokása. Az "ifjúságé a jövő" kezdetű szlogenek amellett, hogy unalmasak, érvényüket veszíttették, a ma görkoris nemzedéke ugyanis már most is komoly kliens. A GfK Piackutató Intézet felmérése szerint a 14-24 évesek közel fele, a 21-24 évesek kétharmada tudatosan használja bankját. A kutatásból az is kiderül, hogy a kamaszok jobban ismerik a magyar pénzintézeteket (nem csak a sajátjukat), mint bármelyik másik korosztály.
A fiatalok körében - a felnőtt lakossághoz hasonlóan - a folyószámla a legnépszerűbb. Utána szorosan a bankkártya következik, amelynél azonban fordított az életkori kategóriák helyzete: míg ugyanis a felnőttek számláinak egyharmadához kapcsolódik kártya, a számlatulajdonos ifjak szinte mindegyike bankkártyát is használ. Hogy e korosztály nem csak az újdonságok iránt fogékony, azt az is bizonyítja, hogy a harmadik legelterjedtebb bankszolgáltatásként a takarékbetétet említik, holott e termék sokat veszített vonzerejéből az utóbbi években.
A fiatalok bankolási szokásairól készült kutatást alátámasztja Lestárné Szikszai Juliannának, az OTP szegedi igazgató-helyettesének tapasztalata. A legnagyobb lakossági bank elsőként kínált e korosztálynak való, különleges kártyát, s azóta is töretlen a szolgáltatás kedveltsége. Jellemző, hogy míg a számlát és kártyát általában nyitó szülő hosszabb időre le szeretné kötni a gyerek pénzét, addig a fiatalok maximum egy hónapra látnak előre, s ha mégis takarékoskodnak, akkor általában autóra, motorra, ruházati cikkekre gyűlik a pénz. Szigorúan a számlán, s rég nem malacperselyben.
Lestárné szerint a gyakorlatilag jövedelem nélküli kamaszok, az egyetemisták annak ellenére tudatosan használják a bankszámlájukat, hogy nincs jövedelmük, s a zsebpénz. vagy az ösztöndíj csekély összege ellenére aránylag nagy a kártyával lebonyolított tranzakciók száma. Mind az elméleti kutatások, mind a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, az ifjak vevők leginkább az elektronikus szolgáltatásokra: az otthoni bankolástól, a virtuális kártyás vásárlásokon át, a mobiltelefonnal összekötött pénzintézeti szolgáltatásokig szinte mindre nyitottak, s örömmel vesznek minden ilyen kezdeményezést a bankjuktól. A fiatalok komolyan veszik pénzügyeiket, a bankválasztásnál például fontosabbnak tartják a szolgáltatások színvonalát, mint az ismertséget, a rokonszenvet, avagy a jó reklámot.
Katkó Krisztina
Vissza a cikkekhez

Keresés

Bank szerinti cikk szűrés

Bankkártya klub

 Email:
 Jelszó:
Elfelejtett jelszó