Nem a mennyiség, a minőség...

2000.10.03. 14:30 | Sajtószemle
Amikor 1998-ban Kínában komolyabban kezdtek foglalkozni az Internettel, elemzők két fontos akadályát is látták az elektronikus kereskedelem fejlődésének. Az egyik a problematikus on-line fizetési infrastruktúra, a másik a szállítás körüli zavarok. A világ azonban halad, s bizonyos esetekben ez alól Kína sem kivétel - szurkol Mártonffy Attila az ázsiai birodalom internetezőinek.
A BDA pekingi tanácsadó cég nemrégiben közzétett jelentésében arra hívja fel a figyelmet, hogy Kínában az utóbbi évben több cég jelent meg a piacon azért, hogy orvosolja az internetes fizeté-sekkel és az on-line megrendelt áruk szállításával összefüggő problémák egy-egy részletét. S ha ezeket a megoldásokat összerakjuk, akkor talán az kerekedik ki belőle, hogy az on-line kereskedők megkapják a pénzüket, s még szállítani is tudnak.
A fizetésben történt a legnagyobb változás: amióta megjelent az utánvét intézménye, már nem kérdés, hogyan kell fizetni. Az on-line fizetés azonban még könnyebb: a sanghaji Huateng rendszerintegrátor és szoftverfejlesztő cég már 1994 óta dolgozik együtt kínai bankokkal a lakossági bankátutalások kiterjesztésén. Idén májusban a Huateng új céget hozott létre Chinapay.com néven, megalapítva ezzel Sanghaj első on-line fizetési rendszerét. Hasonló profilú vállalat működik a fővárosban is. A Cyber Beijing már szinte minden pekingi bank ügyfeleinek lebonyolít on-line fizetést, de nem képes valós idejű feldolgozásra - a Chinapay.com már azt is tudja -, így némi időbe telik a tranzakció visszaigazolása és a pénz átutalása a szállítónak. A kuangcsoui GNET a harmadik játékos a pályán; ez azonban - legalábbis a Far Eastern Economic Review szerint - új ügyfelek felhajtásában kevésbé energikus a másik kettőnél.
A kínai elektronikus kereskedelmi fizetésekkel kapcsolatos problémák nem abban gyökereznek, hogy kevés műanyag kártya volna forgalomban. A BDA szerint a kínai bankok már több mint 150 millió, többnyire debit-, hitelkártyát bocsátottak ki. A baj csupán az, hogy mivel a pénzintézetek rendszerei és berendezései az üzleti rivalizálás miatt nem kompatibilisek egymással, a hitelkártyákat csak bizonyos korlátok között lehet használni. A kártyabirtokosok a legutóbbi időkig például csak egyetlen bank egyetlen városon belüli pénzkiadó automatáit használhatták készpénzfelvételre. A legutóbbi újítások előtt a fogyasztók csak olyan webhelyeken vásárolhattak hitelkártyával on-line módon, amelyek erről egyénileg megállapodtak valamelyik helyi bankkal. Ezek a nehézkes feltételek valósággal megcsonkítottak jó néhány webüzletet. Ebben a világban létfontosságú a gyorsaság, a hagyományos szemlélettel azonban egy évig is eltarthat, mire az ember zöldágra vergődik egy pénzintézettel.
Bankkártya-racionalizálási munkálatait 1994-ben kezdte el a Huateng, amikor a nagy becsben álló Golden Card projektben partnerkapcsolatba lépett a kínai központi bankkal. Ennek a most is futó projektnek egy, a Cirrus vagy a Plus globális hálózatához hasonló országos bankkártyahálózat kialakítása a célja.
Először regionális központokat létesítenek: azok a különböző bankok ATM-jeit és kártyaolvasó berendezéseit (POS termináljait) kapcsolják össze a térségen belül. A Huateng a tizenhat regionális központból ötöt épített fel, s részt vesz a pekingi Golden Card központ létrehozásában is: az fogja majd össze - a terv szerint már az idei év végén - a regionális központokat országos hálózatba.
A Chinapay azzal egyszerűsíti az on-line fizetési folyamatot, hogy kiiktatja a bizonyos webhelyek és a bankok közti, gyakran veszekedésig fajuló tárgyalási procedúrát. A szolgáltatást használó kiskereskedők olyan szoftvert bérelnek a cégtől, amely a vállalkozásban szintén partnerként részt vevő sanghaji regionális központhoz irányítja a fogyasztókat; ez a központ egyfajta on-line fizetési kapuként funkcionál. A kereskedőknek egyszeri, 360 dollárnak megfelelő belépési díjat kell fizetniük, a szoftverbérleti díj ugyanannyi, és 1 százalék jutalékkal tartoznak minden tranzakció után.
Mind ez idáig a Huateng több mint 30 webkereskedelmi hellyel kötött szolgáltatói szerződést. Legfőbb vonzereje a gyorsaság és a tranzakciók biztonságos, valós idejű feldolgozása. Egy kis hiba azért van: egy sanghaji pénzintézet - a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank nem csatlakozott a Chinapay rendszeréhez, s az az egy bocsátotta ki az országban a legtöbb bankkártyát, eddig 49 milliót.
Vissza a cikkekhez

Keresés

Bank szerinti cikk szűrés

Bankkártya klub

 Email:
 Jelszó:
Elfelejtett jelszó