Az interneten már előre láthatjuk a szabad parkolóhelyeket Kecskeméten

2016.04.15. 15:20 |

Kecskemét Smart City, azaz „okos város” fejlesztési koncepciójának részeként Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára és Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója együtt adták át a város intelligens parkolási rendszerét, amely az országban először érzékeli a közterületi parkolók foglaltságát. Parkolóhelyet foglalni vagy parkolási díjat kifizetni egyelőre nem lehet a rendszer használatával, de a fejlesztés ebbe az irányba folytatódik. Veres Mihály vezérigazgató a rendszer működéséről és a további fejlesztési lehetőségekről is beszélt a portálunknak adott interjújában - írja a Fizessgyorsan.hu.

Németh Lászlóné államtitkár beszédében elmondta, hogy 2014-ben az államtitkárság létrehozásának alapgondolata az volt, hogy szükséges egy rendszer a nemzeti pénzügyi szolgáltatások koordinálása, az állami és piaci szereplők hatékonyabb együttműködése céljából. Az államtitkár asszony ebben a munkában fontos példaként utalt a kecskeméti „pilot projekt”-re, melyet az országban nem csak városok, de kisebb települések is követhetnek a jövőben. Németh Lászlóné bejelentette azt is, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Csoport, tárgyalásokat folytat a várossal egy olyan fejlesztési alap létrehozásáról, melyből Kecskemét város dinamikus fejlesztését, a további beruházásokat finanszírozni tudják majd.

A cikk Magyarország legnagyobb mobilfizetési és érintéses fizetési portálján, a Fizessgyorsan.hu-n olvasható tovább:
http://fizessgyorsan.hu/news/160402-kmet_smartcity.html
Megjelent: 2016. április 2. szombat

Vissza a cikkekhez

Keresés

Bank szerinti cikk szűrés

Bankkártya klub

 Email:
 Jelszó:
Elfelejtett jelszó