Mindent, amit tudni akarsz a bankkártyákról

 

Színvonalas, 47 oldalas kiadványt jelentetett meg a Magyar Nemzeti Bank a bankkártyákról a Pénzforgalomról mindenkinek sorozat legelső köteteként (címe: Bankkártyák 2008, letölthető a cikk alján lévő linkről). Ha elvennénk a szívünkről a kezünket (persze, hogy nem tesszük, legfeljebb csak képletesen és akkor is szigorúan csak teszt jelleggel), akkor még azt is mondhatnánk, hogy az információtartalmának tömörségi együtthatós szorzata annyira kiváló, hogy még a Bankkártya.hu-ra is ráver, pedig mi aztán a jelenlegi ún. állandó tartalom összeállításán hónapokat dolgoztunk 2006-ban és minden élőlényt megmozgattunk, akinek csak egyáltalán köze volt korábban a bankkártyához, függetlenül attól, hogy értelmezte is azt, vagy csak egyszerűen lenyelte. :)

Amit 47 oldalba belepréseltek a szerkesztők a bankkártyákról, az dicséretes. Ha nőre mondanám, úgy fogalmaznék, „nagyon bejön”. A tartalom eloszlása optimális, még akkor is, ha súlyt képvisel benne a külföldi kártyahasználat.

A további részletek közt alaposan kielemezzük a kiadványt.

 

 

Kezdjük a virtuális lapozást az első fejezetnél! Az első 5 oldal azt taglalja nagyon velősen, mégis jól követhetően, hogy mi is az, hogy bankkártya. A kezdeteket kissé elmossa a kiadvány, s az első forintkártya megjelenését a kilencvenes évek elejére teszi 1989. július 1. helyett, de ettől eltekintve nincs kifogásunk a folytatással, egészen az ikermárkás kártya kifejezésig, mely viszont a Bankkártya.hu-n biztosan nem jelenhetne meg a magyarosítási pályázaton nyertes társmárka kártya kifejezés helyett. (Amúgy mindkettő a co-branded hazai megfelelője.) Külön dicséretes, főleg a GVH-s fiaskó után, hogy ez a kiadvány már tud olyan hitelkártyákról Magyarországon, melyeknél a teljes tartozás részbeni visszafizetése kamatmentes marad. A költési kártyák definíciója is hibátlan, mi a magunk részéről csak annyit jegyeznénk meg, hogy mi azóta nem használjuk ezekre a kiadványban olvasható „terhelési kártya” kifejezést, amióta ez összetéveszthető a „terheléses” kifejezéssel, mely viszont az elektronikus típusú kártyák magyar fordítása (tudniillik az ezekkel a kártyákkal bonyolított tranzakciók azonnal terhelődnek, szemben az off-line tranzakciók késleltetett terhelésével).

Már rögtön a harmadik kérdésnél burkoltan megemlíti a kiadvány a magyar köztudatba bereklámozott OKOSkártyát is, nem lehet tehát kivetnivalónk: az előrefizetett (OTP Meglepetés) kártya korábbi megemlítésével gyakorlatilag minden magyar kártyatípust lefed a magyarázat.

Azzal már vitatkoznánk, hogy a MasterCard, VISA, American Express vagy Diners Club védjeggyel ellátott kártyák belföldön és külföldön (hacsak nem szerepel a kártyán a „Valid only in Hungary”, azaz „Csak Magyarországon használható” felirat) egyaránt használhatók készpénz felvételére és vásárlásra azoknál az ATM-berendezéseknél és kereskedői elfogadóhelyeken, ahol a kártyán lévő védjegy jól látható helyen ki van ragasztva, hiszen elég gondolni a Bevásárlókártyára, melyet két bank is kibocsát.

A kiadvány nem különíti el a legújabb öszvért, a dombornyomásmentes kártyát, egyszerűen megoldja azzal, hogy a dombornyomású kártya definíciójában megemlíti: a kibocsátó dönthet úgy, hogy a VISA Classic és a MasterCard Standard kártyákat gravírozott megszemélyesítéssel adja ki, ezeket nem lehet kézi nyomtatóval használni.

A chipkártya definíciójánál megakadt a szemünk a „mai ismeretek szerint a kártyahamisítások megakadályozásának leghatékonyabb eszköze” félmondaton, mely ellen nekünk nincs kifogásunk, de meg tudunk nevezni konkrét személyeket a sárga-fekete banknál, meg a saját automatáiból korlátlan ingyenes készpénzfelvételt hirdető piros banknál, akik finom köhintéssel viszont nehezményeznék ezt. Főleg, ha a „leghatékonyabb” kifejezésbe az anyagi befektetéseket is beleértjük.

A 11-es kérdésben nekünk tetszett „A VISA és a MasterCard nemzetközi kártyatársaságok védjegyei azonban soha nem szerepelnek ugyanazon a kártyán!” kifejezés, kicsit elvesz azonban az anyag komolyságából, bár elismerjük, ennyi derű minden kiadványba kell.

Nagyon örülünk, hogy a kiadvány foglalkozik a kártyatulajdonos és kártyabirtokos definiálásával, sajnos ez egy ilyen kiadványban még a 2000-es évek végén sem felesleges Magyarországon.

 

A következő fejezet a kártyabirtokos és a kártyakibocsátó bank közötti szerződéssel foglalkozik. Azt kell mondjuk, ez egy makulátlan fejezet, nem véletlen, hogy a kiadvány elkészültébe jó néhány bank besegített. Nyitott kérdés viszont, hogy ha - a kiadvány szerint - a kártyakibocsátó a számlakivonat kiállításával köteles a kártyabirtokost tájékoztatni a kártyájával lebonyolított műveletekről, akkor a prepaid kártyára miért nem kapunk ilyet. A kártyákat postán kiküldő bankok a kiadvány szerint ajánlott levélben küldik ki a kártyánkat, nekünk ez is logikusnak tűnik, ám mégis más a tapasztalatunk.

Nagyon örültünk - főleg, a füzet terjedelmét tekintve - olyan, ritka problémák taglalásának, mint például visszavonható-e a kártyás fizetés. Ezeket ugyanis egyáltalán nem magyarázza meg senki a gyorstalpalós kártyaszerződés kötésnél, az ügyfél meg eljön a banktól úgy, hogy pontosan nem is ismeri az eszköz kezelését. Ha kap is ismertetőt a kártyahasználatról, az olyan általános dolgokra hivatkozik, hogy a PIN kódot ne írjuk bele a telefonunkba és ne változtassuk meg a születési évünkre. Aztán a bankra visszahullnak ezek az esetek, bár jó párat mi is leveszünk a vállukról, de mindenképpen hasznos, hogy végre látunk egy tömör, színvonalas kiadványt, mely ilyen kérdéseknek is helyt ad.

(Off-topic: a nevünk miatt megtalálnak minket mindenféle jóemberek a bankvilág népes ügyféltáborából a legkülönfélébb problémáikkal. Az egyik gyöngyszem - most azt hiszik, viccelek, pedig nem! - a minap azt kérdezte, hogy mi bocsátjuk-e a ki a „végszükség-kártyát”. Ha nem ügyfél lett volna, azt mondtuk volna neki, hogy forduljon talán a kártyával működő nyilvános helyekhez. :) Egyébként erről jut eszünkbe, itt az ideje, hogy elindítsunk egy blogot a Bankkártya.hu sikamlósabb, szórakoztatóbb sztorijainak közlésére - hamarosan meg is tesszük! Bocsánat a kitérőért!)

 

Következik a harmadik fejezet, a kártyabirtokost terhelő díjak. Az olvasóban meghűl a vér, hogy a bankok milyen sokféle címen vonogathatnak tőle ezt-azt (a kiadványban 16-féle díj olvasható, de ha kell, szerintünk akár 32-t is össze lehetne szedni), szerencsére egyszerre egyik bank sem merészkedik ennyifélére. Na de épp ezért ember legyen a talpán, aki ki akar igazodni köztük. A kiadvány megfelelően taglalja a hitelkártyák kamatmentességét, szerintünk a kiadvány méretét tekintve ez optimális és korrekt, még akkor is, ha jó lett volna olvasni a (korai) nem kamatmentes kártyákról, mint a még forgalomban lévő nagyszámú OTP C-hitelkártya, vagy az Accord MasterCard Electronic kártyája, mely csak az Auchanban kamatmentes.

Vitatkoznánk viszont azzal a megállapítással, hogy egyes bankoknál bizonyos számú készpénzfelvételt a saját ATM-ek-ben ingyen kezdeményezhet a kártyabirtokos, hiszen egyre több bank nyújtja ezt bármely magyar ATM-re is, főleg, hogy valamilyen rejtély miatt ez a külföldi készpénzfelvétel eseteit feldolgozó válaszba került.

A kiadvány eme fejezetében esik szó különösen sok külföldi furcsaságról, melyek nyilván reklamációkhoz vezettek a bankoknál, ezért hasznosnak látták beleírni. Ilyen például az, hogy külföldön - jellemzőben az Egyesült Államokban - az ATM használatért annak üzemeltetője is számíthat fel díjat, melyet hozzácsap a felvett összeghez, és az így továbbított tranzakciós összegre a kártyát kibocsátó magyar bank is felszámítja a szokásos külföldi készpénzfelvételi díjat. Aztán szó esik a konverzióról, ami majdnem olyan jól le van írva, mint nálunk, a Bankkártya.hu-n, de sajnos csak közvetve esik szó arról, hogy hogyan kerülhető el a külföldi kártyahasználat során a konverzió: devizakártya használatával, vagy forintkártya mögé állított devizaszámlával. Az sem mondja ki, bár nagyon közel jár hozzá, hogy a bankok általában deviza eladási árfolyamon konvertálják a külföldi költéseinket, mely kedvezőbb, mint a készpénzes költés. Azért ez mégis a bankkártya melletti előny, ne higgye senki, hogy ha készpénzben költ, ott nincs vesztesége!

Ezeket az apróságokat leszámítva a konverziót egyébként elég jól körüljárja a kiadvány, köztük sok olyan speciális esetről is beszámolva, amikor a külföldi kereskedő vagy ATM eleve forintot ír a bizonylatra, ha magyar kártyával fizetünk ÉS kérjük a konverziót. Merthogy kiderül, ez csakis kérésünkre történhet! Aztán kiderül az is, hogy ez mégsem igazi konverzió, mert a kártyatársasági elszámolás továbbra is dollárban vagy euróban zajlik, legfeljebb annyiból hasznos, hogy egyből érzékeljük a költésünk forintban kifejezett nagyságrendjét.

Részünkről nagyon örülünk, hogy egy hivatalos kiadványban végre leírásra került az az elv, hogy a kártyás fizetés Magyarországon nem lehet drágább, mint a készpénzes (vagyis nem lehet a kereskedőnél többletköltséget felszámítani a bankkártyás fizetésért), mert ügyfél számára leírva mi ezt eddig sehol sem láttuk! Végre lehet erre hivatkozni például abban az esetben is, ha egy Magyarországon működő kereskedő a forintban feltüntetett árat külföldi kártyaelfogadó banknál fogadja el, így az konverzióra kerül. Ekkor is a tranzakció eredeti összegét kell felszámítania az ügyfél bankjának! Ez már önmagában nagyon hasznossá teszi a kiadványt!

 

A negyedik fejezet a kereskedő és az ő bankja, azaz a kártyaelfogadó bank közötti szerződéssel foglalkozik. Korrektül szó esik benne a bankközi elszámolási (ún. interchange) díjról, taglalja a kereskedő előnyeit a kártya elfogadásakor (sajnos erre a jelenlegi kártyaelfogadási számok mellett szükség is van), részletesen szól a visszaélésekről, nevezetesen a kereskedői szerződés nélkülözhetetlen eleme a visszaélések kezelése, és - ami nagyon tetszett nekünk, bár látnánk is ennek nyomát mi, vásárlók - „ezt az oktatást időről időre megismétlik, és részletes írásos anyaggal is ellátják a kereskedőket”.

 

Az ötödik fejezet a bankkártya használatával foglalkozik. Külön szeretnénk elismerésünket kifejezni azért, hogy az ATM használatot és a kártyás vásárlási folyamatot is lépésenként leírták a szerkesztők, ritka az ilyesmi ma már. Holott a kártyaszolgáltatásban mindig vannak új belépők, no és ne feledkezzünk meg a már leszakadó belépettekről sem, akik számára az ATM-nél a magyar nyelv is „kínai”, és szívesebben látnának inkább olyan ATM-eket, amelyen csak egy nagy „PÉNZ” nevű piros gomb lenne és előtte érthetően szóban be kéne mondani az összeget. Na jó, a PIN kódot, mint korunk vívmányát leolvasnák a kártyáról, ha már jó nagy számokkal rá van írva alkoholos filccel, de az azért már inkább macerás. :) Szóval képezni mindig kell és eddig még csak a bizalombanknál láttunk folyamatosan megújított, ATM használati anyagokat az ügyfélpontokon, kártyás vásárlási használati útmutatót pedig sehol sem, de lehet jelentkezni, közzétesszük azt is a hazai kártyás vásárlás felvirágoztatásáért! Sőt, (Emberek!) ha valaki olyan megszállott mozgalmat kíván indítani, hogy legyen hungaricum a 100%-ban vásárlási tranzakciókból álló nemzeti kártyahasználat, mi annak is szívesen segítünk, pl. kapásból 50% kedvezmény a hirdetési díjainkból, vasárnapokon is elérhető e-mail ügyfélszolgálat, ilyesmik. (Persze Bevásárlókártyával nem ér csalni!)

Visszatérve a „Bankkártya 2008” kiadványra, mert mégiscsak arról írunk ugyebár, nem illik itt komolytalankodni, nagyon hasznos az is, hogy a PIN kód használatával kapcsolatos szabályokra is kitérnek a szerkesztők. Kissé hiányoljuk ugyan, hogy nincs leírva: a PIN kód kérése a legtöbb esetben nem automatikus, hiszen a dombornyomású kártyáknál, továbbá a MasterCard Electronicnál és a Visa Electronnál (kivéve az OTP kártyáit az OTP elfogadóhelyein) nem feltétlenül követeli meg a kártyát kibocsátó bank, hogy az ügyfél beüsse a PIN kódot, de az ügyfél szerintünk már annak is örülhet, hogy ebben a füzetben legalább talál ilyen kérdéseket, mert máshol biztos nem (eltekintve persze a Bankkártya.hu-tól!). Sőt, a szerkesztők megemlítik a PIN+aláírás alapú kettős azonosítást is.

A bizalombanknak bizonyára fáj kissé, hogy a vásárlás készpénzfelvétellel (cash back) szolgáltatását a „Bankkártya 2008” kiadvány tagadja, de a szerkesztők talán tudtak valamit, pontosabban nem láttak még élő embert, aki használni tudta volna ezt a szolgáltatást. Pedig lesz ilyen, nekünk elhihetik, ezt már többször egyeztettük a bizalombankosokkal! :)

A kiadvány taglalja a külföldi kártyahasználatot, de arról sajna legalább általánosságban sem esik szó, hogy még a logó ellenére sem törvényszerű a kártyánk külföldi használhatósága, pedig távoli egzotikumok helyett elég csak a közeli sógorokra gondolni és a magyar bankárokban máris felmegy a vérnyomás. Azonkívül a kártyatársaság neve helyett (mellett) hasznosabb lett volna név szerint megemlíteni a külföldi ATM-ek kártyaelfogadási márkajelzéseit (Plus és Cirrus, illetve Maestro márkák), hiszen nem biztos, hogy ezeket össze tudja kötni a laikus a kártyatársasággal. Ugyan a kiadvány elején esik erről szó, de ideérve arra már ki emlékszik, utalás pedig nincs arra, hogy az egyes kártyatársaságok márkáit a dokumentum eleje ismerteti (a Plus márkát ott sem, pedig az a Visa ATM készpénzfelvételi márkajelzése az egész világon). Még hasznosabb lett volna azonban ezek képeinek bemutatása, az olvasó így egyből összevethetné, „mit tud” az ő kártyája.

A következő két mondat nekünk is új volt, legalábbis ebben a megfogalmazásban: „A kereskedőket Magyarországon nem kötelezi jogszabály a bankkártyák elfogadására még akkor sem, ha az üzlet bejáratán vagy a pénztárban kiragasztott védjegy szerint elfogadják a kártyát. Kizárólag a forintbankjegy és -érme – mint törvényes fizetési eszköz – kötelező elfogadását írja elő törvény hazánkban.” A szövegezés kizárólag arra vonatkozik, hogy a kártyaelfogadás kötelezettsége nem törvényi, hanem szerződéses kötelezettség.

Egész remekül taglalja a kiadvány az internetkártyákat, általánosságban mi sem írtunk volna róla többet, és hadd fejezzük ki nagy örömünket, hogy helyet kaptak a kártyacégek internetes biztonsági megoldásai még név szerint is, mint MasterCard Secure-Code és Verified by VISA, továbbá a CVC2 és CVV2 kódok magyarázata, amelyre ma már minden internetes vásárláskor szükség van.

 

Az utolsó fejezet a bankkártyákkal kapcsolatos elővigyázatosságot taglalja. A tanácsok, tippek nagyon jók, nincs hiányérzetünk, így ennek taglalásával nem fárasztjuk most a Nagyérdeműt. A kiadvány végül rövid jogszabály-felsorolással és pár oldalas miniszótárral egészül ki, melynek segítségével a szakkifejezéseket még kevéssé ismerők is elnavigálhatnak a kiadvány szabatos megfogalmazásai között.